A KRESZ ÉS AKTUÁLIS VÁLTOZÁSAI

2011. június 27. 22:11, hétfõ
0 hozzászólás
Ne csodálkozzon, ha három vagy több sávos utakon bármelyik sávban felbukkannak a motorosok, mert a 2010. január 1-jén bevezetett módosítás ezt lehetővé teszi.

Reméljük, hogy a motorosok nem cikázásra használják fel ezt a lehetőséget, gondosan, úgy váltanak sávot, hogy a többi járművet ne kényszerítsék hirtelen fékezésre, veszélyes manőverekre.



36. §

(3) A párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára kettőnél több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. Az ilyen úttesten azonban a második forgalmi sávban – a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések megtartásával – bármely gépjárművel szabad közlekedni; a harmadik és további (belső) forgalmi sávokra – a balra bekanyarodás esetét kivéve – ráhajtani csak személygépkocsival és motorkerékpárral szabad.

A buszokon és a trolibuszokon kívül csak a megkülönböztetett járművek haladhatnak a buszsávon, kivéve azt az esetet, amikor a bekanyarodásra kell felkészülni, de ilyen esetekben is figyelje az ott haladó járműveket, és ne zavarja a tömegközlekedést.

 

(8) Az autóbusz forgalmi sávban

a) a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz, a villamos, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű;

b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül

ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetében (117/c. ábra) a kerékpáros,

bb) külön jogszabály alapján rögzített üzemmódú megkülönböztető jelzést adó készülékkel felszerelt

bba) sürgősségi betegellátásra rendszeresített gépjármű,

bbb) hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a tűzoltóság és a tűzoltó egyesületek közvetlen helyszíni beavatkozására rendszeresített gépjárműve,

bbc) a rendőrség közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szolgálati ágának közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített gépjárműve,

bc) a betegszállító gépjármű,

bd) a személytaxi,

be) a kétkerekű motorkerékpár és a kétkerekű segédmotoros kerékpár

közlekedhet. Más jármű erre a forgalmi sávra – a sáv keresztezését és a bekanyarodásra felkészülést kivéve – nem hajthat rá. Ahol autóbusz forgalmi sáv van, a menetrend szerint közlekedő autóbusz és trolibusz – a bekanyarodás és kikerülés esetét kivéve – csak ebben a forgalmi sávban haladhat.

 

Most már a motorosok és a kerékpárosok az álló járművek mellett is előresorolhatnak, erre figyeljen, kövesse a forgalmi helyzetet, és a közúti jelzéseknek megfelelően vezessen.

 

(12) Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, – előre sorolás céljából – kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha

a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és

b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.

  



Letölthető anyagok


Hozzászólások

Jelenleg nincs hozzászólás
A KRESZ ÉS AKTUÁLIS VÁLTOZÁSAI

Teszt


2012. január 4. 18:11, szerda
sdfsfs

Közúti baleset


2011. június 27. 22:44, hétfõ
Ha bekövetkezik a baleset, azonnal álljunk meg, súlyos sérülésnél, vagy ha halálos balesetről van szó, azonnal értesítsük a rendőrhatóságot, a mentőket.

Egyes járműfajták közlekedésére vonatkozó külön szabályok


2011. június 27. 22:42, hétfõ
Amikor a biztonsági övet bevezették, Svájcban többen a bírósághoz fordultak, mondván, ezek alkalmazásával korlátozzák az emberi szabadságjogokat. Azzal is érveltek, hogy egy folyóba zuhanásnál, vagy más balesetnél nehezen szabadulnak az övektől.

Magatartás a gyalogosokkal szemben


2011. június 27. 22:38, hétfõ
A gyalogosok se angyalok, gyakran az álló járművek elől „bújnak ki, féktávolságon belül lépnek a zebrára, ők is türelmetlenek, hibáznak. De a legnagyobb felelősség a járművezetőket terheli, hiszen a zebrán okozott balesetek legtöbbje súlyos kimenetelű.
SZAVAZÁS

kérdés3

Szavazást kizárólag regisztrált felhasználók használhatják.

1
2
3
Eddig szavazott: 10
JÁTÉKOK
Reflex játék
Duis ullamcorper tempus magna eu semper.
Memóriajáték
Duis ullamcorper tempus magna eu semper.
PÁRBESZÉD
Írja meg nekünk közlekedéssel kapcsolatos kérdéseit, és legjobb tudásunk szerint igyekszünk megválaszolni azokat.